Organized chaos, kasztíliai gőg és andalúz báj

Mármint a vízvezetéken, az oktatáson, a szervezettségen, a gladiátorfilmeken kívül, ugye?

Eső. Jéghideg eső. 8 fok. Ha Cervantes salamancai üvegdiákja cukorból lett volna, már feloldódott volna egészen. Nem szokásom elveszíteni hitemet, de a város határát elhagyva, az épülő autópálya hídja alatt átdöcögve, a kempinget 900m-en belül jelző táblán

1481-ben, egy forró nyári éjszakán rajtaütöttek Zahara de la Sierrán. Fenn a hold keskeny sarló volt csupán, villant a szablya, suhant a jatagán. Mielőtt még költőként és történészként is átkot vonnék fejemre, abbahagyom a romantikus elbeszélő költeményt. A tények: bár 1407-ben a keresztények elfoglalták a meredek sziklára épült várat, hetvennégy évvel később Mulej Abdul Hasszán egy markonyi emberével meglepetésszerűen megtámadta Zaharát és visszavette azt. Ez volt az arabok utolsó sikere Hispániában.

Íme, Zahara a vár tetejéről. Erre szoktak olyanokat írni az útikönyvekben, hogy “romantikus látvány”, “megkapó panoráma”, meg egyéb hasonló hülyeségeket. A falu egyszerűen szép, vagy csinos – jól el is tudok képzelni egy itt lakó, arab vérű leányzót, akit Zaharának hívnak.

Ja, és a boldogság kék madara! Ahogy megálltunk Zaharában, megláttunk egy kék kövirigót. Amikor még madarászként tengettem életem (és három napig nem fürödni öröm volt), sokszor viccelődtünk-álmodoztunk azon, hogy otthon látunk ilyen jószágot. Tényleg gyönyörű, aki nem hiszi, keresse meg maga!

Zaharában egy jó nagyot sétáltunk, és talán az egyetlen hely volt Spanyolországban, ahol nem találtuk nyomát a helyiek hetvenkedő megalomániájának. Egy kicsi, de tankönyvbe illően tökéletes kora barokk templom, egy büfére hasonlító rendőrörs, csinos főterecske, fagyizó, turistainformáció és bolt.

Egy fura szokással találkoztunk még: a helyi turisták évtizedek óta a kaktuszok leveleibe vésik bele a nevüket, kihasználva azt, hogy egy kis karcolás is vastag vésetként jelenik meg 50 év múlva.

Zahara látképéhez hozzátartozuk egy majdnem Velencei-tó méretű víztározó, amit nem túl régen tölthettek fel, fatörzsek is állnak ki a vízből. Állítólag nyáron strandolni lehet a tóban, a 20 fok mellé társuló orkános szélben ezt az állítást nem voltunk képesek ellenőrizni.

Gyomrunkat edzve jutottunk a szállásunkra vissza, a már reggel megismert hágókon keresztül, egy csapat kecskét megriasztva és keselyűktől követve.

QWefgf

Valamikor a nyolcvanas években

Sevilla Európa legforróbb városa. A statisztikus-meteorológusok szerint 18,6 fok az évi átlaghőmérséklet, de ez nem sokat jelent. Az már inkább, hogy május elején délután 7-kor 34 fokot mért az autónk egyébként pontos műszere. Mi mindenesetre erre fogtuk, hogy jobbára csak kóvályogtunk a városban.

A katedrálist viszont a drága belépőjegy ellenére sem hagyhattuk ki (másodjára sem): bár most sem sikerült elfogadható fotót készítenünk Kolombusz síremlékéről, legalább fel tudtunk mászni a Giralda toronyba.

A jobb oldalon látható, milyen Sevilla városszerkezete: keskeny utcák, sok meglepő

Jelentés a Dos Hermanas városában zajló népünnepélyről

1. Vasárnap este fél 10-kor felderítésre indultunk az elsőre jellegtelennek mutatkozó város jellegzetességeinek megtalálása céljából.

2. A város polgárai az utcákon nem mutatkoztak.

3.

De hová lettek az őslakók? Az nem lehet, hogy vasárnap este fél 10-kor senki nincs egy ekkora város sétálóutcáján. Az nem létezik, hogy vasárnap este senki sem vacsorázik a főtéren!

Már amikor a kempingben a kezünkbe nyomták a térképet, gyanús volt, hogy el fogunk tévedni. Semmilyen logika, rendszer, főutca nem látszott a toledói történelmi belváros térképén.